Irodaház tervezése, és a bővítésének is a tervezése

Irodaház tervezése, és a bővítésének is a tervezése
Ezen irodaháznak a tervezése jó példája annak, hogy építészek igenis tudnak együtt gondolkodva, közösen jó építész tervezői minőséget megteremteni. Király Noémivel nagyon jó volt együtt dolgozni. A zárt sorú beépítésű irodaház tervezésekor az épület földszintjén 2 db üzlet, a főbejárat, és a gépkocsi áthajtó, az emeleten egy nagy terű iroda, tárgyalók, és egy étkező – konyha lett kialakítva.

A tetőtérben tárolók, és egy másik nagy egyterű iroda található. Az emeleti irodából az utcai és az udvari frontra is egy – egy erkély nyílik. Az épülethez szükséges parkolók a belső udvarban kerültek elhelyezésre. Több évvel az irodaház elkészülte, és használata után, ismét bennünket bíztak meg a tulajdonosok az épület bővítési terveinek az elkészítésével is. A továbbtervezéskor azt tartottuk az egyik legfontosabb szempontnak, hogy a bővítés elkészülte után is egységes szerves épület legyen mind külsőleg, mind pedig belő funkciók alapján az irodaház. Engedélyezési és kivitelezési terveket is készítettünk. Az oldalhatár mentén egy keresztszárny építésére volt lehetőség, a megfelelő tájolás, és a meglévő irodaházzal összekötő funkcionális kapcsolatok kialakításával. A bővítés földszinti épületrészében lett az irodaépület új udvari bejárata, fénymásoló és szerver helyiségek, és egy raktár. Az emeleti, és a tetőtéri bővítményt is irodai, és tervtári funkciókra alkalmasan alakítottuk ki, oly módon, hogy néhány teret egybe nyitottunk a meglévő épület helyiségeivel. A hátsókert felé az emeleten egy erkély kialakításával foglaltuk egységes keretbe az eredeti épületet, és a bővítményt.